Köszöntjük a Fenyő Miksa Könyvtár honlapján!

Jelentkezzen be, vagy ha még nem járt nálunk, regisztráljon.

Bejelentkezés

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Idelátogatóknak

Szent Erzsébet templom

Mélykút községnek két temploma van. A „fiatalabbik” a falu déli részén található. Mivel a faluban messze van a felvég az alvégtől, régi igény volt, hogy építsenek egy másik templomot is. Az építkezés 1959 – 1961 – ig tartott. Igen nehéz időkben kezdődött, de – a téeszesítés miatt – még nehezebb volt a befejezés. A téglát a szomszéd község, Bácsalmás zsinagógájának lebontásából vették, melyet – a még saját tulajdonú – lőcsös szekerekkel szállítottak ide.

Az építkezés kezdeményezője, szervezője Varga Imre és Tóth István – a későbbi plébános – káplánok voltak. A tervező mérnök Mezős Mihály volt. Az építésvezető Körmöczi János mellett a brigádokba összeállt hívek voltak a segédmunkások. Az ellendrukkerek időnként kárörömmel nézték, lesznek – e emberek segíteni a betakarítás, vagy a nagyobb mezőgazdasági munkák idején? De mindig voltak. Ha kellett, az aratást hagyták abba, mint például faanyag hordásakor, melyet Ausztriából kaptunk ajándékba.
1961-ben Grősz József érsek szentelte fel az elkészült modern stílusú templomot, – az igazán szegénnyé tett embereknek vigaszát – Szent Erzsébet tiszteletére.
A templom művész értékét növelik Prokop Péter – aki 1949-55-ben hitoktató volt Mélykúton – festményei, melyeket a pap – festőművész Rómából küldött ajándékba.
A keresztút 14 képét a felszentelésre ajándékozta, majd 1962-ben a nagy szárnyas oltár képeket. Az irgalmasság testi cselekedeteit hét képen, a szentek életéből vett jelenetekben ábrázolja Szent Máté evangéliuma alapján.

1. Éhezőknek ételt adni: Szent Erzsébet – a templom védőszentje – alamizsnát oszt az éhező szegényeknek. (középső nagy kép)
2. Szomjazóknak italt adni: Szent László katonáinak vizet fakaszt a sziklából (bal felső kép)
3. Vándoroknak szállást adni: Szent Kristóf nyakában a gyermek Jézussal átkel a folyón.
4. Ruhátlanokat felruházni: Szent Márton katonaköpenyét megfelezi egy didergő koldussal.
5. Betegeket látogatni: Lajos őrgróf, Szent Erzsébet férje a töviskoszorús Krisztust találja ágyában a leprás koldus helyett. (jobb felső kép)
6. Fogságban lévőket fölkeresni: Páli Szent Vince magát láncoltatja a hajópadhoz egy gályarab helyett.
7. Halottakat eltemetni: Vértanú temetés egy katakombában.
Felirat a képek alatt:

„Bármit tettetek, nekem tettétek.”

A szembemiséző oltártól jobbra Szűz Mária Szobra Jálics Ernő, a keresztkút feletti bronz feszület Till Aran alkotása. Az ablaküvegek csak kis ovális részben színesek, a magyar szenteket ábrázolják, így a templom szokatlan módon ragyogóan világos.
A templom tornya 18 m magas, benne három harang hívogatja a fogyatkozó lakosságból a híveket. Paphiány miatt 1986-tól megszűnt, mint önálló plébániai közösség. Oldallagos ellátása a Mélykút – Beltér plébániáról történik.
Az Érseki Hatóság rendelete alapján 1999-től az egyházközségek összevonásra kerültek.

Oldalak: 1 2

Készítette: [Bács-InfoCom Kft.]